Eredeti cím: Késtél
Szerző: Leiner Laura
Fordító: -
Kiadó: L&L
Megjelenés éve: 2016 (GABO: 2015)
Terjedelem: 400 oldal
ISBN: 9786158031295
Már bő egy év eltelt azóta, hogy Budai Rebeka posztolta barátjának a Késtélt, és ezzel immár Bexiként berobbant a köztudatba.
Azóta megjelent második lemeze, az Offline, melynek sikere végleg kiírta Bexit az egyslágeres előadók sorából.
Úgy tűnik, Gerivel is rendeződhetnek a dolgaik, bár ezt Körte, Lili, Anti és a Fogd be Aszád eszement (nevű) tagjai egy emberként elítélik.
És persze ott van még Ő is. Nagy Márk, akinek a Pop/Rock sztár leszek! döntője után nagyobb szüksége van a barátaira, mint valaha.
*spoilermentes*
Ez is egy olyan könyv, amit régóta el akartam már olvasni, s amit már elég régóta nyomnak molyon ahhoz, hogy ahányszor felmész, találkozz vele, ha máshol nem, legalább a százas toplistában.
Habár semmi bajom nincs Leiner Laura könyveivel, és egy idő után valóban be tud szippantani a történet, teljesen megvagyok nélkülük is. Semmilyen nagy elhivatottságot és késztetést nem érzek, hogy elkezdjem, de ha már elkezdem, akkor be is kellene fejeznem - alapon olvasom végig. És azért mondjuk úgy a felétől érdekel is, mi lesz a vége, annak ellenére, hogy egészen kiszámítható volt.
Most, hogy visszaolvastam az előző kötetre adott kritikámat, meglepődtem. Ezek szerint az első könyv jobban tetszett, mint ez. Ez csak ilyen egynek elment, várom a következőt, hátha izgalmasabb lesz - volt nekem, de határozottan nem akarom itt abbahagyni, érdekel mi lesz a sorozat folytatása.
*spoiler*
Maga a londoni út elég sok tervezést, utánajárást vagy csak az emlékek visszaidézését jelentett az írónő számára, ezt nem tudhatom. De egészen jól és részletesen ki lett találva ez a pár nap, amit angliában töltöttek a fiatalok.
Bár Beki még mindig jobban tetszik, mint anno Reni, azért ebben a részben nem értettem egyet minden döntésével, és kevésbé voltam odáig érte, mint az előzőben.
Nagy Márkot viszont ugyanúgy imádom, odavagyok az egoizmusától, és kissé mintha a naivitás is felütötte volna a fejét helyenként a viselkedésében. Az nagyon tetszik például, hogy Laura nem az első pillanatban hozza össze őket, hanem húzza a saját szereplői agyát is. Bexi végigmegy a tagadáson, a felismerésen és az évődésen, szóval mindenen. És mikor azt hinnénk, hogy na végre, akkor is jön egy újabb csavar.
Nagy meglepetés volt számomra Lexi is, és a történet végére úgy éreztem, nem csak Bekinek lett újabb barátja, hanem nekem is.
*spoilermentes*
A többi szereplő meg ugyanolyan volt, akár egy résszel előbb. Szerethetőek, de csak elszórtan voltak fellelhetőek. Azért Aszádék még megérnek egy misét...
Bár nem volt túl nagy ívű vélemény, összességében újfent azt tudom mondani, hogy hol semleges volt számomra a könyv, hol tetszett. De mindenképp megmarad a limonádé történetek között. Nem volt óriási végkifejelet, nagy csavarok, nagyívű lélekfejlődés a főszereplőnél. Csak egy szimpla olvasmány, ami egyszeri élménynek megteszi. Ettől függetlenül a következő részt is el fogom olvasni, ha már belekezdtem a sorozatba.
Habár semmi bajom nincs Leiner Laura könyveivel, és egy idő után valóban be tud szippantani a történet, teljesen megvagyok nélkülük is. Semmilyen nagy elhivatottságot és késztetést nem érzek, hogy elkezdjem, de ha már elkezdem, akkor be is kellene fejeznem - alapon olvasom végig. És azért mondjuk úgy a felétől érdekel is, mi lesz a vége, annak ellenére, hogy egészen kiszámítható volt.
Most, hogy visszaolvastam az előző kötetre adott kritikámat, meglepődtem. Ezek szerint az első könyv jobban tetszett, mint ez. Ez csak ilyen egynek elment, várom a következőt, hátha izgalmasabb lesz - volt nekem, de határozottan nem akarom itt abbahagyni, érdekel mi lesz a sorozat folytatása.
*spoiler*
Maga a londoni út elég sok tervezést, utánajárást vagy csak az emlékek visszaidézését jelentett az írónő számára, ezt nem tudhatom. De egészen jól és részletesen ki lett találva ez a pár nap, amit angliában töltöttek a fiatalok.
Bár Beki még mindig jobban tetszik, mint anno Reni, azért ebben a részben nem értettem egyet minden döntésével, és kevésbé voltam odáig érte, mint az előzőben.
Nagy Márkot viszont ugyanúgy imádom, odavagyok az egoizmusától, és kissé mintha a naivitás is felütötte volna a fejét helyenként a viselkedésében. Az nagyon tetszik például, hogy Laura nem az első pillanatban hozza össze őket, hanem húzza a saját szereplői agyát is. Bexi végigmegy a tagadáson, a felismerésen és az évődésen, szóval mindenen. És mikor azt hinnénk, hogy na végre, akkor is jön egy újabb csavar.
Nagy meglepetés volt számomra Lexi is, és a történet végére úgy éreztem, nem csak Bekinek lett újabb barátja, hanem nekem is.
*spoilermentes*
A többi szereplő meg ugyanolyan volt, akár egy résszel előbb. Szerethetőek, de csak elszórtan voltak fellelhetőek. Azért Aszádék még megérnek egy misét...
Bár nem volt túl nagy ívű vélemény, összességében újfent azt tudom mondani, hogy hol semleges volt számomra a könyv, hol tetszett. De mindenképp megmarad a limonádé történetek között. Nem volt óriási végkifejelet, nagy csavarok, nagyívű lélekfejlődés a főszereplőnél. Csak egy szimpla olvasmány, ami egyszeri élménynek megteszi. Ettől függetlenül a következő részt is el fogom olvasni, ha már belekezdtem a sorozatba.
5/4